A diéta vagy a fogyókúra elején minden olyan egyszerűnek tűnik. Megvan a motiváció, a cél, a lelkesedés, és úgy érezzük, most tényleg sikerülni fog. Aztán telnek a hetek, és valahogy a kezdeti lendület elkezd csökkenni, már nem érezzük magunkban azt az erőt és kitartást, amit az elején. A mérleg már nem mozdul olyan gyorsan, a diéta unalmassá válik, és egyre több kifogás bukkan fel, ami miatt néha még el is csábulunk. Ismerős, ugye?

Sokan nem veszik számításba, amikor belekezdenek egy fogyókúrába, hogy az életmódváltás nem sprint, hanem inkább maraton. És mint minden hosszabb úton, itt is lesznek holtpontok, döccenők, megakadások, amikor egyszerűen nehezebben megy. Ugyanakkor ez teljesen normális. A lényeg, hogy ilyenkor se adjuk fel, inkább próbáljuk meg újra megtalálni azt, amiért elkezdtük az egészet.

A motiváció újraindítható

Sokan tapasztalják, hogy a fogyás első pár hetében látványosabbak az eredmények, aztán hirtelen megáll a dolog, nem fogyunk olyan ütemben, mint szeretnénk. Ilyenkor könnyű elveszíteni a kedvet, pedig ez a szervezet természetes reakciója, hiszen ilyenkor alkalmazkodik az új szokásokhoz. Ez pedig időigényes folyamat.

Amikor a mérleg nem mutat változást, hajlamosak vagyunk azt hinni, semmi sem történik, pedig a testünk közben igen is átalakul. Attól, hogy a dekák nem változnak, még a testünk tónusosabbá válik, mi is jobban alszunk, energikusabbak leszünk, és jobban bírjuk a mindennapok megterheléseit. Érdemes ezekre a jelekre is figyelni, nem csak a számokra, amit a méreg mutat. Ha ugyanis észrevesszük ezeket az apró, de egyáltalán nem elhanyagolható változásokat, abból erőt tudnunk meríteni a folytatáshoz.

A megtorpanás még jelent teljes újrakezdést

Ha kicsit kisiklottunk a fogyókúrában, az nem a világ vége. Nem kell másnaptól a nulláról kezdeni az egész, az is elég, ha visszatalálunk a korábbi ritmushoz. Egy-egy nap kihagyás, egy hét gyengébb időszak még nem teszi tönkre az egész folyamatot, hiszen lehet, hogy most lassabban haladunk, de ez nem baj, ugyanis tartós változás mindig időbe telik.

Hasonló bejegyzések