Az év elején rengeteg ember fog bele különböző diétákba és fogyókúrákba, főleg akkor, ha elhatározták, hogy az idei évben mindent megtesznek annak érdekében, hogy lefogyjanak.
Az életmódváltás során érdemes teljesen lecserélni az otthon található élelmiszereket, és célszerű olyan alternatív alapanyagokat is kipróbálni ételeink elkészítése során, melyek elősegítik a fogyásunkat. Sokan azonban azért hagyják abba a fogyókúrájukat, mert megdöbbenve tapasztalják azt, hogy az egészségesebb ételek sokkal többe kerülnek, mint a hagyományosak, és úgy érzik, ezeket az alapanyagokat már nem tudják megfizetni.
Ennyivel drágábbak az egészséges ételek
Úgy tűnhet, hogy a minőségi alapanyagok egyre inkább a jól kereső emberek kiváltságává válik, és bár minden étel ára év elején emelkedik valamennyit, mégis egyre jobban megmutatkozik a különbség az egészséges és az egészségtelen ételek árai között.
Egy tanulmányban, mely a brit élelmiszeriparra fókuszál, – mely mögött valójában a University of Cambridge dietetikai központja áll – közel 95 alapvető étel és ital árát vizsgálták meg a kutatók. Az eredmények azt mutatják, hogy a sokszor a fogyókúra alatt fogyasztott ételek, melyek egészségesebbek, körülbelül háromszor annyiba kerülhetnek, mint a kevésbé egészséges alternatíváik.
Mi magunk is tapasztalhatjuk, hogy már a zöldségek és gyümölcsök árai is az egekben vannak, de az elmúlt 10 év alatt rohamos ütemben drágultak az egészségesebb alapanyagok is. A kutatók beszámoltak arról is, hogy a drágulások miatt az egészséges ételek egyre kevésbé lesznek elérhetőek az átlag ember számára.
Bár való igaz, hogy az egészséges ételek többe kerülnek, de nem feltétlenül kell emiatt félbehagynunk a diétánkat. Az egészséges táplálkozásba ugyanis nem férnek bele a különböző szénsavas és cukros üdítőitalok, a csokoládék és a chipsek, de ha belegondolunk, ezek sem az olcsó árukról lettek híresek az elmúlt évek alatt.
Ha ezekre tehát a későbbiekben nem fogunk költeni, valószínűleg meg fogjuk tudni engedni magunknak az egészségesebb táplálkozást. Jó ötlet lehet az is, ha magunknak főzünk minden nap, hiszen így amellett, hogy pontosan tudni fogjuk azt, hogy miből állnak az ételeink, sokkal jobban fogunk kijönni hónap végén.