A reluxa egy belső árnyékoló, az azon lévő lamellák állításával lehet szabályozni, hogy mennyi fény jusson be a szobába. A redőnyök felszerelése komoly tudást kíván, a reluxákat valamivel egyszerűbb rögzíteni az ablakkeretre, bárkinek sikerülhet, aki egy kicsit utána olvas a dolognak. Lássuk, hogyan kell!
Amire mindenképpen szükségünk lesz, az egy létra (legyen legalább olyan magas, amivel elérjük az ablak tetejét), imbuszkulcs vagy csavarhúzó, csavarok, reluxa és tartozékai.
A reluxa szélességének meg kell egyeznie az ablak szélességével, ezért mielőtt megvásárolnánk, mérjük le azt az ablakot, amire rá szeretnénk tenni. A reluxa valamennyivel azért nyúljon túl az ablaküveg szélességén, így fog majd tökéletes védelmet nyújtani a napsugaraktól. A renderelési magasság legyen egyenlő az ablak magasságával.
Első lépésben nyissuk ki az ablakot, és úgy végezzük a műveletet. A felszerelés nem túl bonyolult művelet, az ablakkeret aljára és tetejére kell a konzolokat felhelyezni. A konzolt kétféle módon lehet rátenni az ablakra: vagy a szegőléc aljára csavarozzák, ilyen esetben felfelé néznek a szárak, ha pedig felénk, akkor az ablak felső részére. Ezután kiengedett állapotban kell beleilleszteni a karnist a konzolba, majd össze kell pattintani. Amint kész, a bowdennel össze kell kötni a pálcát, amit megfelelő szögbe kell állítani, fixálni a pálcarögzítővel. A reluxa zsinórjára rögzítsük a bojtot. A zsinórrögzítőt egy csavarral fel lehet erősíteni a zsinórfelőli oldalra, erre pedig egyszerűen rá lehet majd tekerni a zsinórt.
A szerelés viszonylag egyszerű, bárki számára végrehajtható művelet, de mielőtt belevetnénk magunkat, nem árt, ha egy pontos használati útmutatót elolvasunk, és követjük az utasításokat. Ha azonban nem vagyunk biztosak a kezünkben, érdemes lehet szakemberrel felszereltetni a reluxát, és akkor biztosan tartósan a helyén marad jó sokáig.

Hasonló bejegyzések