Sokan szeretjük nyomon követni az időt, így rendszeresen hordunk órát, vagy pillantunk rá a telefonunk képernyőjére. Azonban vannak olyan pillanatok, amikor ez kényelmetlen, mivel vagy cipekedünk, vagy a mobilunk került a táska legaljára, és nehezen tudnánk előbányászni.
Az okostelefonok azért jöttek, hogy felváltsák az analóg technológiát, de ennél sokkal többre hivatottak.
Az emberek ma már folyamatosan hívásokat és üzeneteket kapnak, a nap bármely percében rezeghet és csöröghet a készülék. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent kidobni a kezünkből és azonnal a mobil felé rohanni, hátha fontos embertől jön a hívás.
Amikor odaérünk, akkor szoktuk dühösen nyugtázni, hogy megint a csoportos üzenetek szórakoztak velünk, és morgolódva halkítjuk le inkább. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ilyenkor azonnal tudnánk, hogy ki hív minket, így eldönthetjük, hogy a rohanás vagy az ignorálás mellett döntünk-e.
Sportolhatunk is vele
Az okosórák nemcsak azt fogják megmondani, hogy mennyi az idő, hanem azt is, hogy ki keres minket. A képernyőn megjelenik a hívó neve, esetleg a telefonszáma, üzeneteknél pedig az adott applikáció, és gyakran maga az üzenet is. Nem kell mást tennünk, mint megmozdítani a csuklónkat, és már el is olvashatjuk az aktuális értesítőt.
Ez amellett, hogy kényelmes, igazán praktikus is, az sem baj, ha maga a telefon nincsen a közelünkben. Általában 10 méteres körzetben tudunk mozogni anélkül, hogy megszűnne közöttük a kapcsolat, ez pedig sokszor az egész lakást jelenti.
Az okosórák mindig egy letölthető applikáció segítségével lépnek működésbe, így a fontos beállításokat a telefonunkon keresztül érjük el. Ráadásul abban is segítenek, hogy újra megszeressük a sportolást, mivel folyamatosan lejegyzeteli a lépéseinket és a megtett kilométereket is.
Nincs más dolgunk, mint feltölteni az órát. rátenni a csuklónkra, majd élvezni a rengeteg extra funkciót. Ha pedig valaki inkább az analóg órát szereti, akkor könnyen választhat azt imitáló képernyőmódot is, és feldobhatja egy vagány óraszíjjal is.