A zene meghatározása nem is olyan könnyű, mint azt előre is gondolnánk, hiszen mindenféle zaj és csend kombinációja, a hangok dallamszerű játéka és a köztük lévő szünetek is zenének számíthatnak, ha azzal valamit kifejezünk. Így elég nehéz meghatározni azt a pontot, amikor az első ember egyszer csak szándékosan zenélt.
Az ősemberi vagy előemberi zenétől napjaink streamelt és internetes zeneletöltéséig azonban hosszú út vezetett. A hangszerek és a hangszerelések pedig óriásit változtak az utóbbi néhány évtizedben és évszázadban.

Vajon csak az számít zenének, amit tudatosan alkotunk vagy véletlenül is kialakulhat nem szándékosan keltett zajok hatására? Ez persze nézőpont kérdése, hiszen korunk művészeti nézeteibe ma már szinte minden beletartozhat.

A zaj és a zene sem mindenki számára azonos, van aki számára a techno az „tucc-tucc” és van aki szerint a rock zene csak üvöltözős ricsaj, még egyesek a klasszikus zenéken tudnak elaludni unalmukban. A zenének azonban mára már igen széles skáláját ismerjük, azonban annak eredetéről nagyon keveset tudunk.

Zenetörténeti alapok kezdőknek

Talán sokan nem is tudják, de létezik egy olyan tudományág, amely kifejezetten a zene történelmével és múltjával foglalkozik, ez a zenetörténet. Érdekes módon a legelső zenemegszólalásokat, csak annak dokumentálása után vagyunk képesek követni.

Így a legrégebbi körszak ahonnan a zeneművészet is dolgozik, az az ókor, amely a Krisztus előtti VI. századra nyúlik vissza, ám a zene eredete sajnos nem ismert még a zenetörténettel foglalkozó szakemberek számára sem.

Sejtéseink azért vannak. Még egyesek szerint az emelt hangú beszédből, mások szerint az állatok hangutánzásából vagy a munkaritmusból fejlődhetett ki. A nagy ókori kultúráknak már biztosan volt saját zenéjük, így Kínának, Mezopotámiának, Indiának és persze Egyiptomnak is.

Pythagoras már különbséget tett a hangok hosszán és arányán, de Kr. e. IV. században már megjelentek az első hangjegyírások is. Szintén korabeli dokumentumokból tudjuk, hogy a görögök és a rómaiak a komolyzene mellett már népi és szórakoztató zenekultúrával is rendelkeztek.

Hasonló bejegyzések