Míg régen nem is léteztek távirányítók, addig ma már elképzelhetetlen egy tévés szett nélküle. Mivel a legjobb irányítani kedvenc dobozunkat? Természetesen a legjobb, ha a saját, hozzá tartozó kapcsolóval tesszük, de azért van más lehetőség is.

Tegyünk a tunyaság ellen!

Mint a kezdő bekezdésben is volt róla szó, sok tíz évvel ezelőtt még nem léteztek egyáltalán távkapcsolók, nyomógombokkal, tekerőkkel lehetett váltani vagy hangosítani. Tudjuk jól, hogy a tévé elkényelmesít, ráadásul annak, aki egész nap ül, még rosszabbat tesz magának azzal, ha a tévé előtt is heverészik. Ne legyünk lusták, pattanjunk fel a fotelből, és állítgassuk a tévét manuálisan, meglátjuk, ez a pici testmozgás is jót fog tenni.

Az univerzális csodamasinák

Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy az univerzális távvezérlők minden típusnál működnek, sőt, nemcsak a tévét, hanem minden más elektronikai eszközt is képesek működtetni. A valóság sajnos azonban csalódást keltő, ugyanis hiába univerzális, egyáltalán nem mindenhez jó. Sokszor az eladók sincsenek a helyzet magaslatán, így nem tudnak segíteni a vevőnek, akik gyakran rossz vételre tesznek szert. Minden esetben nézzük meg, hogy a tévénkhez milyen univerzális kapcsoló való, és inkább válasszunk szakboltból, ahol nagy a kínálat, és tényleg tudnak nekünk segíteni. Természetesen az a legjobb, ha tudunk a tévétípusnak megfelelő távirányítót venni, de ha ez nem jönne össze, akkor se a hipermarketek polcán lévő darabot vegyük meg elsőnek.

Alkalmazások

Az infravörössel ellátott okostelefonokra már applikációk is születtek, amelyekkel lehet vezérelni is a tévét, pontosabban a set-top-boxot. Van olyan alkalmazás, ami ingyenes, van, amelyikért fizetni kell. Ezek az appok nem minden tévével és okostelefonnal kompatibilisek, így problémás lehet a használata, és elképzelhető, hogy csak az alapfunkciókra képes, egy ideig még biztosan nem érdemes eldugni a fiókba a távkapcsolóinkat.

Hasonló bejegyzések