Budapest légikikötője a peremkerületben – XVIII. kerület

Budapest XVIII. kerülete két korábban önálló település, Pestszentlőrinc és Pestszentimre összevonásával, és a fővároshoz csatolásával alakult ki. Nevezetessége, és legjelentősebb része a Ferihegyi nemzetközi repülőtér. A terület első írásos emlékei a XIV. századból datálódnak. Szentlőrincre a törökvész után az 1700-as évektől települtek be, nagyrészt Mayerffy Xavér Ferenc, Ferihegy névadója fejlesztéseinek köszönhetően.

Villák és parasztházak a 18. kerületben

Csak a XIX. században jöttek létre itt önálló települések, Szentlőrinc puszta Kispest, Péteri puszta pedig Soroksár része volt. Míg az elsőn a társadalmi elithez tartozó politikusok és tudósok nyaralói épültek, utóbbit a szegényebb társadalmi réteg lakta. Szentlőrincen volt villája Puskás Tivadarnak és Eötvös Lórándnak is. Megindult az iparosodás: téglagyár és kavicsbánya épült, később többek között hordógyár és textilüzem.

Fejlődés – XVIII. kerület

Mivel itt haladt az Üllői út, mely fontos kereskedelmi útvonalnak számított, a mai Pestszentlőrinc gyorsan fejlődött. 1910-re, mikor önálló nagyközség lett, már villamosított vasútvonal szelte át a települést. Ebben az időben Péteri puszta magánkézben volt, Cséry Lajos hulladéklerakót és komposztáló-üzemet működtetett ezen a területen.

A XX. század első felében új gyárak létesültek, a harmincas években Pestszentlőrinc megyei város lett, míg Soroksárpéteri Pestszentimre néven vált önállóvá. A két települést 1950-ben csatolták Budapesthez. Ezután az ipari negyedek köré lakótelepek épültek: a Lakatos- és Szentlőrinc-telep sokat javított a főváros lakáshelyzetén. Az egykori téglagyár területén rendelő, könyvtár és sportcsarnok épült. Bár a kerület egészére a földszintes, családi házak a jellemzőek, tízemeletes panelházak épültek, és létrejött a Havanna-telep. Budapest egyik rosszhírű környéke fölött, ha lassan is, de mostanára oszlanak a viharfelhők.

A repülőtér

Közlekedés szempontjából egyértelműen a Ferihegyi reptér a legfontosabb. A legnagyobb magyarországi repülőtér a XVIII. kerület és részben Vecsés területén helyezkedik el. Hosszas tervezést követően 1942-ben kezdődtek el a munkálatok, az 1-es terminál – amely modern műemléképület – 1950-ben nyílt meg, és öt évvel ezelőtt teljesen felújították. A második utasforgalmi épület (2A) 1985-ra lett kész, a második kifutópálya pedig 1982-ben épült meg. A 2B terminált 1998-ban adták át, jelenleg is folyik a kivitelezés Ferihegyen, az ötödik épület, a SkyCourt (Égi Udvar) a 2A és a 2B között helyezkedik majd el. A Jelentős fejlesztések célja a jelenlegi éves utaskapacitás megduplázása.